Dr. Paár Béla emlékoldal

Dr. Paár Béla emlékoldal

Siker és versenyszellem

Dr. Paár Béla

Különleges ember volt, nagyon jó képességekkel és adottságokkal, melyekhez erős ambíció, szorgalom és kitartás párosult. Ennek köszönhetően az élet számos területén ért el komoly sikereket. Nem hagyta, hogy az élet sodorja őt, ő irányította, alakította, kezében tartotta saját - és bizony sokszor mások sorsát is. Példamutató módon tenni akart valamit ezen a világon, úgy akart itt lenni a földön, hogy nyomokat hagyjon. Ennek érdekében nem félt vállalni konfliktusokat sem. Mivel a siker elengedhetetlen része a versenyszellem, Béla mindenben versenyzett, és mindig minden szituációban győzni akart. Tette ezt megbántás nélkül, soha nem ment ez a barátság rovására.

Intelligencia

Kevesen képesek a látszólag egymással ellentétes, összeférhetetlen dolgokat jól elrendezni, megfelelően menedzselni. Ez Bélának kivételes intelligenciája és humora révén sikerült. Béla úgy volt igaz jó barát, hogy közben barátjával is mindenben versenyzett, úgy volt sikeres üzletember, hogy közben az érzelmeinek is tág teret engedett, úgy volt a családja által elfogadott, a családjáért sokat tevő családfő, hogy közben élte a saját életét, úgy volt sikeres sportoló, hogy az ideje nagy részét mással töltötte.

Keveseknek sikerült kitalálni, és még kevesebbeknek megvalósítaniuk önmagukat, összehangolni a lehetetleneket úgy, ahogy ez Bélának sikerült.

Érzelmek

Erős érzelmektől fűtött, a világ és az emberek dolgaira érzékenyen reagáló, érző ember volt. Aki rettentően szeretett élni, szerette megélni a történéseket, tudott élni az önmaga által, a saját erejéből teremtett anyagi jólét lehetőségeivel, akarta és tudta is élvezni az életet. Tele volt közeli és távolabbi tervekkel, ambíciókkal és mindezekhez kellő tenni akarással, kitartással.

Barátság

Több mint 40 éve ismerem Bélát, de igaz mély barátság az elmúlt 10 évben alakult ki közöttünk. A lovaglás, a lovak olthatatlan szeretete hozott össze minket, a lovassportban betöltött hasonló szerep és megközelítés melyet én az igényes műkedvelő amatőr jelzővel szoktam jellemezni. Most persze mondaná : „Apukám amatőr vagy Te, én profi vagyok!”, és nevetne persze. Jó és igaz barátom volt, a szó legőszintébb értelmében. Kérhettem tőle, számíthattam rá, segített ha szükséges volt. Ugyanakkor mindezt határozottan viszont is elvárta.

A szívünk nagyon nehéz, sokan vagyunk, akiknek Béla nagyon hiányozni fog, ezért végezetül engedtessék meg nekem egy kis patetizmus és emelkedettség, és a régi idők felidézésével mondhassam, hogy az örök égi lovasok BLK-s csapatában Hargitai Matyi bácsi, Móra Laci, Szabácsi Pista között most már Paár Bélára is vonatkozik Kosztolányi Dezső mondata:

Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló. Kosztolányi Dezső

Részletek Karig Gábor búcsúbeszédéből

2011. június 20. Tattersall